„Kenese Bringatúra” kerékpározható útvonal


Igazolófüzet :





Túraleírás :


A „Kenese Bringatúra” útvonal kijelölésének a célja, hogy a térségbe látogató kerékpárosoknak több napos túraprogramot biztosítsunk, megismertessük az idelátogató turistákat a település és a környék turisztikai látnivalóival, kerékpározási lehetőségeivel.

A „Kenese Bringatúra” kínálat két részből áll, amelyek összekapcsolódnak egymással. Az egyik a „Kenese Kör” (17 km), amelynek egyik célállomása a Sós hegyi kilátó, ahonnan lenyűgöző panoráma tárul a Balatonra. A másik lehetőség egy hosszabb táv megtétele, melynek nyomvonala csatlakozik a Kenese körhöz és azzal együtt képez egy nagyobb túraútvonalat, a Küngös kört (34 km).

Mindkét útvonal több fokozatú váltóval rendelkező mountainbike, treking, citybike kerékpárokkal teljesíthető. Hagyományos országúti kerékpárral, szingós, vékonygumival felszerelt kerékpárok számára nem javasolt az útvonal.

A túraútvonalak kerékpározható minősítésűek, amely azt jelenti, hogy nem kerékpárforgalmi hivatalos épített kerékpárút, hanem olyan murvázott, stabilizált mezőgazdasági és kis mértékben jelzett kerékpárút, valamint kisforgalmi közút összességéből áll, mely útvonalat táblarendszer jelzi.

Az útvonal burkolatai:

• Balatoni kerékpárút 10 %

• Kisforgalmú aszfaltos közút 10 %

• Döngölt föld szekérút 10%

• Forgalom elöl elzárt aszfaltos mezőgazdasági út 20 %

• Murvával stabilizált mezőgazdasági út 50 % Mindkét kör nehézségi foka könnyű – közepes.

Teljesíthetőség:

• „Kenese Kör” 2 óra 30 perc

• „Küngös Kör” 4 óra

Támogatók

Partnereink